Duna Party

2011. június 24-25-26-án tartják a magyar Európai Uniós elnökség búcsúbuliját. A beharangozó szerint 3 nap 11 helyszín és közel 100 program vár ránk, illetve azokra akik kilátogatnak a programra. A rendezvény honlapja itt található ahol elolvasható a részletes program, található térkép  a nap könnyebb megtervezéséhez is.  Nekem elsőre kicsit fura volt, hogy a térkép a “Hasznos infók” menüpont alatt található, míg a “Helyszínek menüpont inkább program felsorolásnak tűnik, de megtalálható :-).

A Duna Party 2011 programsorozatba került beépítésre a Múzeumok Éjszakája is, ami a budapesti múzeumok éjszakai és új arcát mutatja meg, valamint a Templomok Éjszakája, amikor lehetőség van 10 templom esti, éjjeli meglátogatására természetesen különböző programokkal, koncertekkel együtt. És ha már éjszaka: Fényes Budapest néven fényfestők versenyeznek a Magyar Tudományos Akadémia átszínezésével. Igaz nem éjszaka, de a rendezvénysorozatba épül az évek óta hagyományos Kapcsolat koncert is.

 

Pár szó még a helyszínekről (a programokat felsorolni képtelenség lenne, arra ott a honlap): Clark Ádám tér, Széchenyi tér (volt Roosevelt tér), Bem rakpart (Francia Intézetnél), XI. kerület Lágymányosi Öböl, Vigadó tér, Művészetek Palotája előtt, Nemzeti Színház előtt, Március 15. tér, 56-osok tere, Duna (Margit hídtól a Lágymányosi hídig).

 

A programok jónak tünnek, már csak az időjárás is kedvező legyen.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.