Kismamanapló – a helyzet változatlan

Újból eltelt 4 hét, de igazán nincs nagy változás. Persze a hasam növöget, és már érzem amikor bulizni kezd a bentlakó, de semmi különös. Eleve azt mondják, hogy a terhesség legszebb időszaka a középső harmad, a rosszullétek már elmúltak, de még nem korlátoz a has. Persze az hogy fokozottabb nálam a “semmi különös” érzés valószínű azért is van, mert nem az első babámat várom, és a legtöbb dolog már ismert. És biztos, hogy ezért van az is, hogy míg az első gyerekvárást a minél több információ összeszedegetése jellemezte, most nem igazán tudnak lekötni a babás újságok, könyvek, sőt. Ugyanis sokkal aggódósabb lettem :-).

Azt hiszem túl sok rémisztő dologról szereztem tudomást az elmúlt 3 évben ami bekövetkezhet a terhesség, a szülés alatt, hogy most inkább kerülöm ezeket a témákat. Az áldott tudatlanságom oda lett, valahogy sokkal inkább tudatában vagyok annak, hogy sok baj történhet. Persze ez nem tart vissza attól, hogy korlátot fessek, meg homokozót :-). Hiába no, az életnek mennie kell, és a dolgok nem készülnek el maguktól.

 

A sztármamák élménybeszámolóit is kerülöm, ugyanis herótom van attól, hogy valaki áldott mosollyal csinálja végig a 9 hónapot, a végén pedig szinte kipottyan belőle a gyerek. Ez meg valószínű azért van, mert nehezen viselem, hogy egyre csak növök, és nem csak a pocakom, ráadásul ez a terhesség nehezebbnek tűnik, mint az első.

 

És most jöjjenek a problémák :-): még mindig sokat alszom, vagyis aludnék, vérszegény vagyok, ez hozzájárulhat, ahogy a fáradékonyságomhoz is. Az ereim továbbra sem örülnek a testsúly és hormonális változásoknak, egyre rondább a lábam, már nem csak kis lila erecskék vannak, hanem nagy vastag kék erek is. Az erekre ható gyógyszer mellé felkerült az étlapra a vastabletta is, persze kellemetlen mellékhatásokkal együtt. A meleget is nehezen viselem, továbbra is rendszeresen felmerül a “mit vegyek fel” kérdés, látom, hogy ennek a terhességnek akár a mottója is lehetne.

 

Fura egy második terhesség, sokkal kevesebb idő van arra, hogy a pocakban lévő gyerekkel foglalkozz, mivel a másik, aki már kint van, nem nagyon hagyja. De szerencsére az önsajnálatra és aggódásra is kevesebb idő marad :-). Az önsajnálatra és a kesergésre, hogy ki nem láthatja már ezt a babát…. Ugyanis a hormonok dolgoznak, és a legváratlanabb helyzetben is eltudom bőgni magam, ami emlékeim szerint az elsőnél ilyenkorra már véget ért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.