Törésvonal

Voltál már úgy, hogy eltolt magától a teste, hogy az illata nem kedves már? Hogy csak a létezése dühít, az életedbe pottyant folt, a tehetetlenséged dühe? Hogy legszívesebben szanaszét szórtál volna mindent, szakadt fehérneműbe és lyukas zokniba rejtve minden dühödet?
Talán nem ismered ezt a boldogtalan, végeláthatatlan kilátástalanságot. Talán mindig szereted az embert, akit melléd rendeltek… talán te sosem érzed, hogy lakat alá rejtetted lelked kincseit. S ha nem érzed, a boldog tudatlanokhoz tartozol, kiknek a szerelem könny- és csíramentes vattacukor, ragadós és elomlós, színei köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. (Vagy vannak, de ne térjünk el lényegesen a tárgytól)

 

Amikor úgy ébredsz, hogy már megint egy nap, amelyiken le kell mondanod valamiről, már nem veszed észre, hogy talán egy kaput tényleg ő zárt be, de a többit te magad. Amikor észreveszed, hogy újabb hét telt el szeretetlenül, nem gondolsz rá, hogy a boldogtalan hiány nem távolság kérdése és nem csak neked fáj. Amikor a szeretkezéseitek lihegése távolba hangzó sűrű homály csak, eszedbe sem jut, hogy ágyéka duzzadó folyó, s talán másnál keresheti meg forrását. Csak élsz és szenvedsz.

 

És nem veszitek észre, hogy lassan már csak az életetek tartozik össze, de utatok és szívetek nem. Szólhatnál… és szólhatna ő is. Talán szóltál is. Talán nem is egyszer. Talán tisztábban már nem is tudod mondani, mert szókincsed tehetetlen toporzékolása sem készteti változásra. Dühös vagy. És csalódott. És már nem bízol semmiben. Kiapadnak az ajkaid és nincsenek többé szavak. Szilánkosra tört mennyország csak az élet, a réseken át szűrődik ki minduntalan a valóság. Eltört. Eltörött. Eltörtél.

És hidd el, nincs vége, ha még nem akarod. Mert mindenhonnan van visszaút. Nem lesz sárga kövekkel kirakva. Szirteket kell megmásznod. Meredélyekkel szembenézned. Csukott szemmel zuhanni a semmibe. És csak akkor megy, ha veled indul ő is.
Ő időben megérkezik. Te nem rovod fel a késést. Szőrtelenítesz, bármilyen fáradt vagy is. Ő észreveszi a változásaid. Kényszerítitek egymást a beszédre. Felfénylik a remény. És bármennyire fáj is, hinned kell. Hogy érted és érte, értetek… érdemes.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.