Lelkizzünk kategória bejegyzései

Mi az ami dühít a világban?!

Részt veszek egy kurzuson, amelynek az első feladata az, hogy írjak egy blogbejegyzést arról mi az ami tényleg dühít a világban. Nem egyszerű kérdés, mert sok minden van, amin fel tudom magam húzni, sok minden van, amiről már tudom, hogy nem érdemes felhúzni magam és sajnos azt veszem észre hogy egyre több olyan dolog van, amivel inkább nem foglalkozom, mert csak felhúznám magam rajta. Így azt gondoltam, inkább egy listát írok a témában: Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Lazits!

 

rest-52495_640

 

Itt a tavasz, jön a tavaszi nagytakarítás, ne csak a lomokat rakjuk ki, hanem próbáljuk meg elengedni a rossz emlékeket is. Először valószínű, hogy nem fog menni, mert ragaszkodunk hozzájuk, de ha megpróbáljuk megtalálni bennük a szépet, ha elfogadjuk, hogy akkor és ott az volt a legjobb döntésünk talán könnyebb megbékélni velük.

 

Ne csak a nagy dolgokat gyomláljuk ki, hanem a kicsiket is! Ne mondogassuk magunkban, hogy már 10 helyre elküldtem az önéletrajzomat, de még vissza se szóltak. Ne bizonygassuk, hogy mi milyen béna szakácsok (a szakács szó helyet mindenki értse oda valamely általa kedvelt, de kevésbé profin űzött tevékenység megnevezését), rossz anyák (itt is cserélhető az anya, a ránk illőre), kövérek/soványak, öregek stb vagyunk. Ezzel nem nyerünk semmit. Használjuk ki, hogy ilyenkor természet megújulása minket is megújulásra ösztönöz, és dobjuk ki a szemetet.

Esik a hó!

Reggel van, állok az ablaknál, egyik kezemben a kávés bögrém, másikban a kisebbik gyerek, és bámulok kifelé. Nem hiszek a szememnek. Minden csupa hófehér, és még ebből a távolságból is látszik, hogy vastagon hófehér, nem csak egy vékony rétegben, hanem legalább 10 cm vastagon. Állok és nem tudom eldönteni, hogy örüljek-e neki, vagy búslakodjak.

 

A gyerekek nem férnek a bőrükbe: “Ugye szánkóval megyünk oviba?” – így a nagy, “hhó-ho-hó” hajtogatja a kicsi. Igen, hó, igen szánkóval.

De velem mi lesz?! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Új év, tiszta lappal

http://www.bigfoto.com/themes/food/drink-3yp1.jpgItt az új év, ilyenkor vannak akik fogadalmat tesznek, hogy leszoknak a dohányzásról, rászoknak a mozgásra, lefekszenek időben aludni, rendszeresen felhívják régen nem látott rokonaikat, nem esznek több édességet, több gyümölcsöt esznek, a sort végtelenségig lehetne folytani.

Persze vannak akik nem fogadnak meg semmit, mert úgy gondolják, hogy úgyse tartják be, és sajnos általában nekik van igazuk. Ezek a hirtelen felindulásból elkövetett fogadalmak pár nap, jó esetben pár hét után már csak kellemetlen emlékek. Még egy elem az “ezt se fejeztem be” listán. Bár szerintem bennük is ott motoszkál pár dolog, ami sehogy se fért bele az elmúlt (pár) évbe, de szeretnének megcsinálni, megváltoztatni.

Pedig egyszerű a megoldás. Csinálni kell. Akkor is, ha kényelmetlen, akkor is ha úgy érezzük, hogy túl sok erőt követel tőlünk, és akkor is ha mintha minden és mindenki összeesküdne ellenünk, hogy ne tudjuk véghez vinni. És ha mégis “hibázunk”, akkor se szabad abba hagyni, folytatni kell, mintha a kihágás meg se történt volna. És így, észre se vesszük, de az új, jó szokások mindennapjaink részévé válnak, a régieket pedig már csak rossz példaként emlegethetjük ismerőseinknek.

Úgyhogy, tessék belevágni, még ma, nincs halogatás, hogy majd hétfőtől!

Az igazi nő…

hordhat csini, rózsaszín szoknyácskát, játékos loknikat, tökéletes sminket, lakkozott körmöt vagy nadrágot, szigorú kontyot, szemüveget.

Nem ez számít.

 

Az igazi nő csicsereghet csacskaságokat vagy beszélhet “világmegváltó” gondolatairól. Lehet hízelkedő kiscica vagy anyatigris.

Nem ez a lényeg.

 

Az igazi nő lehet kozmetikus vagy gépészmérnök (vagy akár a kettő egy személyben). Ez sem döntő… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hűséget fogadtam…

Sokszor mondják: Hűséget fogadtam, nem vakságot. Ezzel én tökéletesen egyetértek.

 

Nagyon jót mulattam magamban egy kedves fiatal barátnőm írásán, melyben zokon vette, hogy férje más nő dekoltázsát is alaposan megszemlélte. Ha belegondolok, egy izmos kocka has számomra is figyelemfelkeltő, mégha üres is a fej. És ez tulajdonképpen nem befolyásolja férjemhez fűződő viszonyomat.

 

Kislánykoromban úgy gondoltam, hogy a szerelem vak, és ha egy fiú szeret, csak engem lásson, és minden körülmények között szeressen, még ha nem is vagyok olyan  csinos, fitt, mosolygós, kedves, jókedvű, szexi, akkor is. Az igazság itt is valahol középen van. Természetesen tenni kell azért, hogy vonzók legyünk, a kitérdelt mackónadrág valóban nem vonzó, és kell valamiféle lelki kötődés is, mert a szexi dekoltázs nem tart össze egy életen át.

Mi együtt nézzük a dekoltázst. Ha valaki csinos, felhívom rá a férjem figyelmét, ha esetleg elsiklott volna a figyelme felette. Nem hiszem, hogy ezen múlna a boldogságunk.

Törésvonal

Voltál már úgy, hogy eltolt magától a teste, hogy az illata nem kedves már? Hogy csak a létezése dühít, az életedbe pottyant folt, a tehetetlenséged dühe? Hogy legszívesebben szanaszét szórtál volna mindent, szakadt fehérneműbe és lyukas zokniba rejtve minden dühödet?
Talán nem ismered ezt a boldogtalan, végeláthatatlan kilátástalanságot. Talán mindig szereted az embert, akit melléd rendeltek… talán te sosem érzed, hogy lakat alá rejtetted lelked kincseit. S ha nem érzed, a boldog tudatlanokhoz tartozol, kiknek a szerelem könny- és csíramentes vattacukor, ragadós és elomlós, színei köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. (Vagy vannak, de ne térjünk el lényegesen a tárgytól)

 

Amikor úgy ébredsz, hogy már megint egy nap, amelyiken le kell mondanod valamiről, már nem veszed észre, hogy talán egy kaput tényleg ő zárt be, de a többit te magad. Amikor észreveszed, hogy újabb hét telt el szeretetlenül, nem gondolsz rá, hogy a boldogtalan hiány nem távolság kérdése és nem csak neked fáj. Amikor a szeretkezéseitek lihegése távolba hangzó sűrű homály csak, eszedbe sem jut, hogy ágyéka duzzadó folyó, s talán másnál keresheti meg forrását. Csak élsz és szenvedsz.

 

És nem veszitek észre, hogy lassan már csak az életetek tartozik össze, de utatok és szívetek nem. Szólhatnál… és szólhatna ő is. Talán szóltál is. Talán nem is egyszer. Talán tisztábban már nem is tudod mondani, mert szókincsed tehetetlen toporzékolása sem készteti változásra. Dühös vagy. És csalódott. És már nem bízol semmiben. Kiapadnak az ajkaid és nincsenek többé szavak. Szilánkosra tört mennyország csak az élet, a réseken át szűrődik ki minduntalan a valóság. Eltört. Eltörött. Eltörtél.

És hidd el, nincs vége, ha még nem akarod. Mert mindenhonnan van visszaút. Nem lesz sárga kövekkel kirakva. Szirteket kell megmásznod. Meredélyekkel szembenézned. Csukott szemmel zuhanni a semmibe. És csak akkor megy, ha veled indul ő is.
Ő időben megérkezik. Te nem rovod fel a késést. Szőrtelenítesz, bármilyen fáradt vagy is. Ő észreveszi a változásaid. Kényszerítitek egymást a beszédre. Felfénylik a remény. És bármennyire fáj is, hinned kell. Hogy érted és érte, értetek… érdemes.