Eva bejegyzései

Az első gluténmentes hónap

Forrás: pixabayHihetetlen, de már eltelt egy hónap a dietetikusnál tett látogatásom óta, így már 30 napja próbálom a konyhát gluténmentesen vezetni, gluténmentes ételeket főzni Lyányomnak. A dietetikustól kijőve zsongott a fejem a sok információtól, bennem volt egy nagy adag “Úristen, ezt képtelenség megcsinálni” érzés. Megnézve, hogy most hogy állunk a gluténmentes konyha és étkezés terén nem is értem miért 🙂 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Első (második) hét után

Nagyon gyorsan repülnek a napok, mire észbe kaptam, már túl vagyunk a második ételhordós héten is.  Az első héten kiderült, hogy képtelen vagyok minden napra egy teljes menüt megfőzni, mert egyrészt meglehetősen nagy munka, másrészt képtelenség akkorka adagokat főzni, hogy ne maradjon. Így a második hétre már más taktikát választottam, vagy a leves, vagy a főétel ugyanaz, így csak egy-, körettel max kétfélét kell főznöm. A hétfőt sikerült a vasárnapi ebéd maradékából megoldani, ami külön könnyebbség.

Egyetlen gondot az jelenti, hogyha nem ízlik a gyereknek valamelyik étel, akkor sincs más, másnap is azzal kell kibírnia. De ez van, eddig se válogathatott, kapott valamit, vagy megette, vagy nem. Na, jó egy kicsit dühítőbb visszahallani, hogy a vadasból nem evett semmit, mikor dolgoztam vele nem keveset, mint amikor azt hallom, hogy nem volt finom az ebéd. De ugyanakkor az esti “mi volt a jó a napodban” kérdésre adott, finom volt az ebéd is sokkal többet jelent, mint korábban.

Szóval a második heti menü, hátha segít valakinek a dolog: Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ovis menü

Anyaként, és olyan valakiként aki a család étrendjéről gondoskodik nagy feladat, hogy Lányom az oviban nem kap étkezést, csak azt eheti amit én küldök be neki. Kiindulásként azt gondoltam, hogy megpróbálom azt főzni neki, amit a többiek az oviban kapnak, aztán ez majd a hetek során kicsit finomodik. Az alapkoncepció az, hogy megfőzöm, és ezt eszi majd ebédre apa és én is, mert nem igazán tudok egy ovis adagnyi ételt. És ha már az ovis adagnál tartunk, az is megérne egy posztot.

Ez az ebéd menü:

Nap Normál menü Milyen módosítás kell
Szárnyasraguleves Nem habarom be, esetleg rizslisztes habarást kap a végén
Tejbedara Vettem rizsdarát, azzal helyettesítem a grízt
Kakaószórat Ezt is viszek be, ki tudja, jobb a békesség
Kedd Lebbencsleves Helyette krumplilevest adok
Parajfőzelék Ezzel bajban vagyok, nem eszem meg a spenótot, még soha nem főztem
Főtt tojás tiltó listás, húsgolyót csinálok helyette
Szerda Fahéjas szilvaleves nem gond
Vadassertésszelet ilyet se csináltam eddig, rántás helyett rizslisztes habarás lesz
spagetti főtt rizs
Csütörtök Májgombócleves máj se nagyon fordult meg a konyhámban eddig, lehet hogy húsgombóclevesre cserélem
Paradicsomos káposzta Ezt apa nem enné meg, itt szerintem csalunk és a szerdai ebédet kapja
főtt virsli
Péntek Sajtkrémleves levesgyönggyel sűrítés rizsliszttel
Pincepörkölt = paprikáskrumpli nincs gond

Reggelizni Lányom itthon szokott, csak az uzsit kell megoldani, most kezdetnek rizskekszet kap kenyér helyett, aztán majd ez is alakul:

Hétfő Tej Ezt is vinnem kell vajon? Meg kell kérdeznem
Magyaros vajkrém fűszeres vajat csinálok
Pritaminpaprika
Kedd Vaniliáskrémtúró A házit legalább megeszi…
Szerda Tej, sajt, vaj
Csütörtök Húskrém
Péntek Tej ?
Túróstáska Tervbe van az első gluténmentes kakaóscsiga megsütése, azt vinné.

Szurkoljatok!

Gluténmentes élet – túl a pánikon

Az első hét – na jó, az az első hét, amikor már végleges lett a dolog, és nem tudtam tovább a szőnyeg alá söpörni a problémát – olvasással telt. Péntekre jutottam el arra a szintre, hogy teljesen összezavarodtam, és összetörtem a feladat nyomasztása alatt. Szerencsére pont aznap délelőttre beszéltünk meg egy időpontot a kórház dietetikusával, Hankai Daniellával (Remélem nem gond, hogy leírtam a nevét). Daniella nagyon kedves volt, felkészült ránk külön, mert annak ellenére, hogy munkájából adódóan napi szinten találkozik gluténmentes életre kényszerülőkkel a mi helyzetünk neki is fejtörést okozott. Meg is beszéltük, hogy hiába találkozik rengeteg beteggel, ránk tuti hogy emlékezni fog, mert ilyen érzékenységi kombinációval még nem futott össze.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mindenmentes receptek

Jelenleg tej-, tojás-, glutén- és olajosmagmentes étrenden vagyunk. Ezen kívül nem eszünk semmi olyat amiben tartósítószer, mesterséges színezék, ízfokozó, aroma van. Ja és a kukoricát is kerüljük, mert csúnya lesz tőle a gyerek bőre. Ha a napi étrendből kihúzzuk a felsoroltakat nem sok marad, de kis fantáziával, megfelelő kompromisszumkésséggel változatosan lehet főzni. Az étrend egészségességgel kapcsolatban vannak kételyeim, hiszen hiányoznak a tejtermékek, nem tudom, hogy a például a szükséges kálciumot milyen forrásból lehetne pótolni. De most jöjjenek az ötletek: Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Végre ehetünk!

turkey-23435_640Letelt az a bizonyos nehéz két hét, végre elkezdhettünk a krumpli, rizs, hús hármason kívül mást is enni. Na jó, azért a főtt alma, kukorica is nagyon sokat segített, de még ezekkel együtt is nagyon szűk volt a választék. Igen ám, de mi legyen az az étel amivel bővítjük a kínálatot? Egyértelmű volt, hogy mi nem lehet:

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Oligoantigen?!

Mikor szembesültem azzal, hogy a lányom ételallergiáját/ételintoleranciáját zsenge kora miatt vértesztből nem igazán lehet megállapítani, egyértelműnek tűnt, hogy akkor valahogy az étkezést kell leszűkíteni, hogy kiderüljön mi okozhat gondot. Az is egyértelmű volt, hogy mivel még szopik a diétát nekem is tartani kell. Egyértelmű volt, de nem gondoltam, hogy ennyire bonyolult.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ha nem jó, ne edd!

Ha nem tesz jót, ha tiltakozik a szervezeted, akkor ne edd! Így lehetne összefoglalni az eliminációs diétát röviden. Persze mint általában a jó tanácsoknál, mondani sokkal könnyebb, mint véghez vinni.

Mit is jelent ez az egész élelmiszerekre lebontva? Azt, hogy azt az anyagot, táplálékot ami gondot okoz elkerüljük, kihagyjuk, elimináljuk az étrendünkből. Ez így elsőre tényleg egyszerűnek hangzik, de ha jobban végig gondolja az ember, akkor már látható, hogy nem az. Mondhatjuk azt, hogy akkor Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mi az oka? – Allergén kutatás

Ahogy azt már korábban irtam (itt, itt és itt) minden szervezetünkbe bejutó táplálék okozhat allergiás/tulérzékenységi reakciót. Ez elég ijesztő, hiszen ha csak felsorolod azon ételek neveit amit egy nap elfogyasztasz szinte biztos, hogy legalább 10 féle nevet említesz, ha azon összetevők nevét kezded el sorolni amiből ezek az ételek állnak, akkor meg akár százas nagyságrendű “gyanúsítottról” beszélhetünk, ráadásul van olyan élelmiszer amelynek több összetevője okozhat gondot ilyenpéldául a tej (fehérje, tejcukor). Tehát ott állsz, hogy ki kéne deríteni, mely élelmiszereket kerülj el messzire és melyekből merjél enni, mit tudsz tenni? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mi okozhat allergiás reakciót?

Röviden minden. Maradva az élelmiszerek vonalán, az összes táplálék, minden hús, hal, tejtermék, zöldség, gyümölcs, fűszer, színezék és ízesítő, tartósító, minden ami a szerveztünkbe kerül okozhat allergiás reakciót. Van ami elterjedtebb, van ami ritkább. A kevésbé elterjedt élelmiszerallergiások helyzete annyiból nehezebb, hogy később kerül “képbe” az ő gondjukat okozó élelmiszer. Az emberek – ideértve az orvosokat is – először a tejet, tojást, glutént zárják ki, mint lehetséges allergént, ugyanis ezek a legelterjedtebb allergiát okozó ételek. Itt ismét belép a képbe a táplálékintollerancia, mert például Egy kattintás ide a folytatáshoz….